Szent hely a szívünkben

Szent hely a szívünkben

Azonban az elmúlt 10 egynéhány évben, olyan megtapasztalásaim voltak, ugyanazon angyali vezetés mellett, amik tisztán megmutatták, hogy a határaim ki fognak tágulni.

Néhány évvel ezelôtt történt, hogy egy nap, amikor meditációban a Mer-Ka-Ba-bámban voltam, egy számomra érthetetlen világban találtam magam. Egy sziklabarlangban voltam. Olyan valóságos volt, mint bármi ebben a fizikai valóságban, amit valaha is láttam.

Ha csak egyszer vagy esetleg néhány alkalommal látogattam volna el ebbe a barlangba, akkor minden bizonnyal hagytam volna az egészet és folytattam volna a meditációmat abban az irányban, amit a Mer-Ka-Ba ösvénye mutat.

De nem ez történt. Hanem az, hogy amint az események kibontakoztak, hetente 2-3 alkalommal ebben a barlangban kötöttem ki. Évek teltek el úgy, hogy fogalmam nem volt arról, hogy ez mit jelent és miért történik. Aztán lassan, nagyon lassan elkezdett derengeni, hogy hol is vagyok valójában. A saját szívemen belül voltam!

Úgy tûnt, hogy a barlang belsô terét nem a természet alakította ki. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a barlang emberi - de legalábbis tudatos - kéz munkája. A falakon emberekrôl készült képek voltak, valamint lefelé vezetô lépcsôfokok, amik egy másik szintre vittek és olyan fény erôterek, amik megakadályozták az áthaladást vagy azt, hogy megnézzem ôket. És ami a legérdekesebb, az a fehér szilikon homok volt, ami egy kis kör alakzatot rajzolt és teljesen eltért a barlang minden más részétôl.

A szívvel kapcsolatos megvilágosodásom egy pontján, számos összetéveszthetetlen eredetû forrástól azt a felkérést kaptam, hogy tanítással adjam át ezt az élményt. És ahogy belebocsátkoztam a tanításba, több mint 4 ezer embert oktattam és több mint 2 ezer beszámolót hallgattam meg, a saját szívükben tett látogatás megtapasztalásáról. Csak ekkor kezdtem megérteni az emberi szív valós természetét. Ennek egyik természete az álmok és a képek világa, és - ez a központi témakör - annak a megteremtése, ami körülöttünk a valós világban manifesztálódik.

Mostanság tapasztaltam meg, hogy a szív és az elme, vagyis a Mer-Ka-Ba tórusz formájú mezeje és a szív tórusz mezeje hogyan tud úgy összekapcsolódni, hogy az „Élet Irányítása" visszakerüljön a szívbe.

Amíg az elme és az ego uralja a teremtés irányát, mindig lesznek problémák a külsô világunkban, mert az ego csak magára gondol és dualitásban létezik.

Amikor azonban a szív veszi át az irányítást, minden kiegyensúlyozódik, mivel a szív érzi és ismeri is az Élet Egységét.

Számomra errôl szól a Ma'at Szelleme kérdéskör - visszatérni a szívvel való érzékelés képességéhez a mindennapokban. Bár az egonak fontos szerepe volt az elmúlt 13 000 év során, ideje hogy újra visszavonuljon abba az állapotába, hogy nem több mint a létezés potenciáljának egy része. Az egora nincs többé szükség. A szív pontosan ismeri az idôzítést és a hogyant is.

Ha csak az elméddel olvasod ezt el, akkor bármilyen következtetésre is juss az itt taglalt információval kapcsolatban, az hamis lesz. Mert ami a szív számára jelentéstartalommal bír, az elérhetetlen az agy logikus gondolkodása számára.

Ha képes vagy a szíveddel olvasni, csak akkor fogod megérteni. Rajtad áll. Ahogy mindig is így volt.


Szeretettel és szolgálattal

Drunvalo

Tér rádió műsora - Az Élet Virága