Az isteni nôiség és a nap-éj egyenlôség precessziója

Az isteni nôiség és a nap-éj egyenlôség precessziója

Ez a ciklus megvalósul az emberi kapcsolatok szintjén is, nô és férfi között. De megfigyelhetô szemmel nem látható méretû ciklusok szintjén is, mint pl. az atomon belül a protonok és elektronok között. És határozottan érvényesül az univerzum nagyobb ciklusaiban.

Ezen nagy ciklusok egyike a nap-éj egyenlôség precessziója. Bolygónk egésze és megannyi kisebb földi ciklus mind, ennek a nagy ciklusnak a befolyása alatt állnak.

A precesszió nem más, mint a Föld tengelyének mozgásában megfigyelhetô ingadozás, ami egy kicsivel kevesebb, mint 26 000 évet vesz igénybe, hogy egy teljes ciklust megtegyen. Ezalatt a 26 000 év alatt a Föld lassan áthalad mind a tizenkét csillagjegyen (13, ha az Oriont is hozzá számítjuk).

Ami ebbôl számunkra érdekes, az a nagy ciklus és az emberiség férfi-nôi ciklusai közötti viszony. Ôsi spirituális tradícióval rendelkezô népek, mint India és Tibet, felfedezték, hogy amint a Föld tengelye elkezd távolodni a galaxis középpontjától, a férfias jelleg veszi át az uralmat az emberiség felett és ezen jelleg védelme alatt „szenderedik mély álomba" 13 000 évre.

Aztán, amint a ciklus irányt vált és elkezd a galaxis középpontja felé mozogni, a nôi elv veszi át az irányítást a férfitól és a nôi jelleg fogja vezetni az emberiséget az azt követô 13 000 évben.

A Föld félig fekete (éjszaka) és félig fehér (nappal) képet mutat bármely pillanatban, az emberiség egyik fele alszik, a másik ébren van. Ezek csak apró példái annak a nagyobb képnek, amit a nap-éj egyenlôség precessziójának nevezünk, melyben elalszunk 13 000 évre aztán felébredünk az azt követô 13 000-ben. Mindkettôben ugyanaz a dinamizmus jut kifejezésre.

És éppen az történik, hogy a Föld tengelye pontosan abban a pozícióban van, amikor a nôi jelleg veszi át az irányítást az emberiség felett - és az emberiség elkezd ébredezni!

Ennek szemtanúi lehetünk, ha menézzük a feminista mozgalmak erôsödését. A nôk kezdenek olyan helyeken megjelenni, amit eddig a férfi dominancia jellemzett évszázadokon át, mint például közszereplés, katonaság, vállalatvezetés és megannyi változás, amit a környezetünkben láthatunk.

Lehetséges, hogy nô kerüljön a Fehér Házba? Nagyon is komoly a valószínûsége mostanság, úgy hogy akár csak néhány évvel ezelôtt, fel sem merült volna ennek a lehetôsége. Én Arizona államból származom, és ott a kormány szinte teljesen nôk kezében van, és ezt kezelhetjük lehetséges jövôképként is.

India és Tibet is egyetért abban, hogy amint belépünk a precessziónak ebbe az új szakaszába, a nôi jelleg nem csak hogy át fogja venni az irányítást az emberiség ügyeiben, de ez lesz az, ami visszavezet minket a fénybe. A nôi jelleg az, ami elvezet majd minket egy magasabb szintû tudatosságba.

Más szóval, az emberiség elkezd ébredezni és folyamatosan ébredni fog az elkövetkezô 13 000 évben.

Erre ne úgy tekintsünk, mint „jó dologra" vagy „rossz dologra", csak egyszerûen mint egy ciklusra, amit Isten teremtett. És minnél elôbb ráeszmélünk ezen új fél ciklus lényegére, annál hamarabb fogja az emberiség megtalálni a békét és egyensúlyt.

Ideje elengedni a régit. A férfiaknak, akik évezredeken át irányították a világot, ideje elismerniük, hogy valós igény van a nôi energiák bevonására a világ dolgaiba. A finom és tápláló nôi energiák bevonása nélkül az emberiség és maga a Föld is, a ciklusnak ebben a szakaszában, szenvedésre van ítélve. Mert a ciklusokon belül minden az egyensúlyról szól.

Számomra, és azok számára is, akik megértik a nap-éj egyenlôség precessziójának lényegét, teljes mértékben elkerülhetetlen tény, hogy a nôi aspektus - az isteni nôiség - folyamatosan beszivárogjon olyan pozíciókba, amit az isteni férfi energia birtokolt oly sokáig, és végül ránk virradjon az emberiség új ciklusa.

Ezután 13 000 éven keresztül folyamatosan fogunk erôsödni és ráébredni az emberi potenciálban rejlô lehetôségekre. A kiegyensúlyozott élet szinte minden emberi képzeletet felülmúl. Azért mondom, hogy „szinte", mert az isteni nôi aspektus fog minket eljuttatni annak a határára, amit mi ma lehetségesnek gondolunk - és még azon túl is, vezet majd minket az Utolsó Ciklusban, de nem egy vissza-vissza térô ciklusban, hanem egy örökké táguló spirálban.

Azután természetesen, 13 000 év múltán, az isteni férfi energiák kezdik újra átvenni az irányítást, hogy megvédjenek minket a sötétségtôl és a saját tudatlanságunktól, amint újra álomba szenderülünk.

Jól van anyukám, most te jössz. Itt a fáklya. Hiszünk benned. És Isten áldja meg a tiszta, nôi bölcsességedet.

Szeretettel és szolgálattal

Drunvalo

Tér rádió műsora - Az Élet Virága