Felemelkedés: A fátyol felemelkedik

Jézus határozottan azt tanította, hogy a felemelkedés (vagy feltámadás, mint rokon fogalom) a halállal hozható összefüggésbe. Csak a kereszten, nagy fájdalmak között elszenvedett halála után kapott engedélyt (adott engedélyt saját magának), hogy belépjen a Mennyek országába.

De a tudatosság végsô állomását - amit Jézus a kereszten ért le -, több év elôzte meg, melynek során közvetlenül megtapasztalta a Belsô és Külsô Valóságok közötti kapcsolatot. A tiszta tudatosság és a külsô, csillagok és bolygók alkotta fizikai világ közötti kapcsolat megértése révén tudta Jézus végrehajtani, egyik csodát a másik után. Mert ráébredt, hogy mindkettô a tudatosság egy-egy világa és ismerte a köztük fennálló kapcsolatot.

Minden egyes csoda, amit Jézus tett, közelebb juttatta ôt az Élet Forrásához - és közelebb ahhoz a naphoz, amikor felemelkedhet. De megkérdezhetjük, igaz-e, hogy Jézus felemelkedése, a kereszten elszenvedett halála után történt-e meg? Nem lehet az is igaz, hogy Jézus akkor emelkedett fel, amikor 12 évesen bemutatta elsô csodatettét?

A felemelkedésnek, a halál utáni feltámadás és mennybe jutásként való felfogása keresztény koncepció, ami a mai emberi világunkban az elfogadott meghatározás.

Azonban az Élet nem mindig az emberiség szabályai szerint játszik. Tulajdonképpen az tûnik nyilvánvalónak, hogy az Élet kipróbál minden lehetôséget. Tehát igenis lehetséges, hogy a történelemnek ebben a pillanatában, a Földön új szabályok vannak kialakulóban, aminek a motorja a szokatlan emberi tudatosság. Az én megfigyelésem is az, hogy pontosan ez történik mostanában. A szabályok folyamatosan változnak.

Ennek eredményeként, azt hiszem, hogy ahova most az emberiség tart - és hogy miért - olyan témakörök, amelyek túlvannak jelen felfogóképességünk határain. Az, hogy miképp fogunk oda eljutni - akárhova is tartsunk - minden bizonnyal egy olyan kérdés, ami még jobban próbára fogja tenni a képzelôerônket.

Habár Jézus a halálon keresztül emelkedett fel, ez még nem jelenti azt, hogy nekünk is hasonló módon kell ezt megtennünk. Lehet, hogy az életnek más terve van.

Miért gondolkodok így? Mert nagyon is alaposan szemléltem a Földi Életet és még egy olyan rövid idôszakban is mint az 1998-tól mostanáig tartó szakasz, olyan változások történtek, amit rendkívül nehéz értelmezni. Azok a próféciák, amiknek meg kellett volna történniük, soha nem valósultak meg. Még a Y2K (a 2000-es évbe való átlépés és a kapcsolódó események - a ford.) sem történt meg. Minden megjósolt katasztrófális eseményhez idôben elérkeztünk -, de valahogy azok átváltoztak egy finom, szinte észrevehetetlen történéssé.

Az elôttünk álló bizonytalanság - és a meglepetés lehetôsége - a coloradói Ute hegységet kísérô folyót juttatja az eszembe. A neve Rio Grande és a hegyvonulat nyugati lábait szegélyezi.

A tudomány felfedezte, hogy nagyjából 100 évenként a folyó irányt változtat és az Ute hegység keleti lábát megkerülve folyik.

Ha tudományos bizonyíték nélkül, azt mondanánk azoknak az embereknek, akik egész életükben a hegyen éltek, hogy egy napon talán más mederben fog folyni a Rio Grande, azt gondolnák, hogy megôrültünk. Ez meghaladná az értelmüket.

De meg vagyok arról gyôzôdve, hogy a Földanya valami hasonlóan új kísérletre készül a felemelkedésünk folyamatával kapcsolatban -, de legalábbis valami olyasmire, amit eddig nem túl gyakran használt.

Igazából, már el is kezdôdött. Úgy tûnik, hogy Földanyánk idôben juttatott el minket a negyedik dimenzióba, 1998-ban - de aztán újrateremtette a megszokott külsô világot olyan formán, hogy úgy tûnjön nem történt semmi. Ez olyan, mintha a folyó medret váltott volna, azonban a közelében élôk még mindig azt érzékelnék, hogy a régi mederben folyik. Ez tûnik az egyetlen magyarázatnak arra a sok megtapasztalásra és megfigyelésre, amit a külsô valóságban érzékelek.

Más szavakkal kifejezve, szerintem lehetséges, hogy a „felemelkedésünk" már meg is történt. Ez mindenesetre megmagyarázná azokat a mutatványokat, amire szerte a világban az újonnan megjelenô szuper pszichikus gyerekek képesek. Tetteik és képességeik egyáltalán nem a 3 dimenziós valóságunkra jellemzôek. Az, hogy valaki átsétál egy falon, elképzelhetetlen 3 dimenzióban. Ez, és ehhez hasonló egyéb mutatványokról számolnak be a kínai és más kormányok tudományos szakfolyóiratai. Ez pedig csak egy kis része mindannak, ami mostanság megfigyelhetô.

Valami különleges máris folyamatban van itt a Földön - ami teljesen kívül esik a valóság érzékelésünkön. És mégis, ha úgy döntünk, hogy nem veszünk róla tudomást, sodródhatunk az árral és minden pontosan úgy fog festeni, mint ezelôtt bármikor.

A maják, a hopik és mások is, nemrégiben azt jósolták erre az idôszakra, amiben most vagyunk - 2003. augusztus 15. és december 15. között -, hogy hatalmas változások szemtanúi lehetünk. A burkolt célzás hatalmas mértékû földi változásokra vonatkozott, földrengésekre, árvizekre és egyéb természeti katasztrófákra, ami elpusztíthatja a földi civilizációt.

A belsô énemmel nagy odafigyeléssel vizsgálgattam ezt az idôszakot. És bár minden a jóslatoknak megfelelôen zajlik, de ezek a változások nem jelennek meg a Külsô Valóságunkban (legalábbis egyelôre). Ezen történések a Belsô Valóságunkban jelentkeznek.

A bensônkben zajló hatalmas változások alakítanak minket át valami újjá, valami mássá.

És hitem szerint, mindannyian belépünk egy új világba ebben a hónapban, december 15-én. Habár ez az új világ a felemelkedéssel hozható összefüggésbe, szerintem mégis teljesen hagyományosnak és ismerôsnek fog tûnni. Külsôre az ismerôs 3 dimenziós világunk lesz - de új szív dobog majd benne. Amikor visszatekintünk, és látjuk, hogy bár teljesen szokványosnak tetszett akkor, azt hiszem, hogy rá fogunk jönni, hogy milyen nagy számú változás zajlott le azalatt a rövid idô alatt.

Ezért vagyok olyan izgatott és várakozással teli.

Azt mondom nektek, „Készüljetek fel a 2004-es évre!" Ha képesek vagytok a jövô év tapasztalásait a felemelkedés „egyetlen szemével" látni, lehet, hogy az lesz eddigi földi életetek legnagyszerûbb éve.

Ahogy a régi „éned" eltávozik, tárd szét a karodat és tárd ki a szívedet afelé a személy felé, aki valójában vagy: egy nagyszerû Isteni Teremtmény, lenyûgözô teremtôi képességekkel.

Az egyetlen teremtô fiai és lányai vagytok, azé, aki a mindenséget teremtette. Ez soha nem fog megváltozni. Néha elfelejtkezünk róla. De a végén mindig újra eszünkbe jut.

A végén a fátyol mindig felemelkedik.

Szeretettel és szolgálattal

Drunvalo

 

Tér rádió műsora - Az Élet Virága